Ebben a városban történt. Nem olyan régen, ismerhették is őket! Akkoriban ismerte őket mindenki. Még maga sincs olyan öreg! Hadd nézzem csak! Mondom én! Ebben az utcában történt minden. De ha nem ebben, akkor ennek a végéről nyílt egy kis zsákutca, abban történt. Akkoriban még minden egyszerűbb volt. Mások voltak az emberek. Volt idejük egymásra, magukra. Az a baj, hogy a világnak is volt rájuk ideje. Izélgette is a világ az embereket. Na, nem mintha most nem izélgetné, de most már egymást is izélgetik. Hatványozódik az izélgetés. Amúgy meg mindegy, ki tudja azt már, mi volt akkor! Szép kis család volt. Az apa hivatalnok volt, itt a városházán, az anya meg otthon nevelte a gyerekeket. Négy gyereket. Két fiút, két lányt. A legnagyobb fiú, aztán jött két lány, majd megint egy fiú. Itt zajlott minden a szemem előtt. Akkoriban minden este lejártunk ide sakkozni a padra. Az a férfi, ni, aki ott lakott, annak a háznak a harmadik emeletén, amelyiknek muskátlik vannak az ablakában. Ott lakott a barátom, könnyen le tudott ugrani ide, esténként. Sört is hoztunk, hol ő, hol én, de a sakkot mindig én. Itt laktam én is a környéken. Akkoriban miden más volt. Tele volt fával az egész környék, növények mindenhol. Ma már itt is beton, ott is. Ez az út se volt itt akkor, park volt a helyén. De ma már több az autó is. Az az utca is keskenyebb volt, és tele volt régi polgári házakkal. Akik ott laktak, azokat is ismertem, köszöntek, ha megláttak. Meghaltak ők is. Sokan meghaltak. Ebben az utcában sok jó ember lakott. Cipész, orvos, kocsis, borbély, de még esernyőjavító is, na az fura egy legényember volt, nagy bajszú, magas, amolyan szép szál ember, az Isten megáldja! Ahogy az ember végigsétált a házak előtt reggelente, munkába menet érezte a friss kenyér illatát, a borbélyüzletből kiáradó pacsuliszagot, a mély, tömény bőrszagot, amit a cipész lakása felől hozott a szél. A cipész mindig egy kopott, barna kötényt viselt, kerek szemüvege volt és kék svájcisapkája. Alagsori üzletében mindig égett a villany, nyáron gyerekként mindig lestük, hogy mit csinál. Odaosontunk az ablakhoz, odanyomtuk rá az orrunkat úgy figyeltünk befelé, majd, ha meglátta kikiáltott, hogy csirkefogók, megálljatok! Pedig nem fogtunk mi semmit, nem is álltunk meg. Volt itt egy régi vastelep is a környéken, ahol csavarokat gyártottak… Valahol arra, vagy talán amarra, igen. Ott is sokat játszottunk gyerekként, összeszedtük a kidobott anyákat és rohantunk a vasúthoz. Rátettük egyesével a sínre és vártuk, hogy jöjjön a vonat. Jött és szétlapította mindet. Jó volt alátétnek. Volt, amelyik kiröpült a kerekek alól és úgy beállt a telefonpóznába, mint egy puskagolyó. Rég volt. Veszélyes vidék volt ez, kérem, akkoriban. De voltak jó dolgok is! Nyáron szódát, meg jeget árultak az utcán. Jött a fagylaltos egy kopott triciklin, ezüstkanállal mérte a gömböket, volt választék is: csoki meg vanília. Apámnak volt egy régi biciklije azon jöttem be gyerekként a város széléről, ide a mesterhez, hogy tanuljak valami szakmát. Tisztességeset. Mondtam már? Fotográfus voltam. Már nem. Megvette a boltot egy amerikai. Rögtön kész a kép, ha bemegy. Hallott már ilyet? Mi abban a szép? Mire olyan sietős? Van egy fotóm arról a családról is, akit említettem az elején. Rajta van mindegyik, az orvos, az asszonyka és a négy gyerek. Egy reggel bejöttek a műterembe, hogy csinálnék-e egy fotográfiát róluk. Üres volt a bolt, mondtam, hogy persze. Bementek a műterembe, én utánuk, leültek a kanapéhoz, hoztam egy korinthoszi virágállványt is díszítésnek, arra könyökölt a nagyobbik fiú. Az apja és az anya ott állt a dívány mögött, a másik két kisebb gyerek meg ült. Ünneplőben mindegyik, ahogy az illik. Magam előtt látom most is. Szép család volt, Istenem! Bár az anya mosolyából már akkor is látni lehetett, hogy nincs minden rendben. Egy fotográfus meglátja azt, kérem. Kár értük. Szép család volt. Nem egyszerű eset! Bejöttek másnap a fotókért, aztán senki se látta őket. A lakásba is más költözött, valami hangoskodó népek jöttek oda. Ide, abba az utcába. De tán’ már az a ház se áll, lebonthatták pár éve. Hogy mi történt? Kivel? A családdal? Ja kérem, hát ki emlékszik már arra! Olyan régen volt.