2014. június havi bejegyzések

A számvetés és a készülődés könyve

Antal Balázs kritikája a Csücskök című kötetemről…

Megjelent a Spanyolnátha című (internetes) folyóirat 2008. téli számában

Béres Tamás: csücskök. esszék, történetek (2001-2007). Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2008, 161 o.,

Esszék és történetek szerepelnek az impozáns kötetke alcímében, műfajmegjelölésében, de ide kívánkoznék feltétlen még a tárca mostohán kezelt műfaja is. Apró elmélkedések, minitörténetek, felduzzasztott glosszák, tárcanovellák teszik ki a kötetet, jól olvasható, kellemes elbeszélői attitűddel megírva. A Nyíregyházán élő tanár, újságíró, a Nyíregyházi Főiskola lapjának szerkesztője ebbéli minőségében annak hátoldalán évek óta rendszeresen jegyzi az oldaltükör jobb felső sarkába írt jegyzet-rovatot, a bizonyos havi csücsköket, mostanában rendszerint egyszerre kettőt, régebben, a kötetből úgy látom, többet is — na és e csücskök gyűjteménye volna ez a kötet. Hét év rendszeres, hónapról hónapra — leszámítva a nyári szünetet — írt és publikált szövegeinek válogatása, megtartva az eredeti megjelenés láncolatát, vagyis az év-hónap sorrendet és címkézést, elutasítva a kicsi darabok szerkesztgetésével-helyezgetésével esetleg felvillantható nagyobb, de esetlegesen erőltetettnek tűnő egység képét — és valóban jobb is így. 
Alkalomszülte szövegek, első kézi reflexiók a világ és benne egy nem is olyan kis közösség hétköznapi viselt dolgaira — reflektál például az első magyar irodalmi Nobel-díjra, de anyák napi, Mikulásnapi, vagy karácsonyra várakozó szövegek is olvashatók a kötetben, vagyis az újságírás napi (na jó, havi) gyakorlata irányítja a szerző tollát. Helyenként alkalmi, helyenként általános, de mindenképpen az újságírói stílustól elemelt minőségben, jóval közelebb az irodalomhoz, mint a zsurnalisztikához. A kötetben leginkább Béres arányérzéke figyelhető meg a legjobb működésében: pontosan tudja, mi az, amiről a rendelkezésére álló terjedelemben, a laphoz dukáló hangütésben lehet és/vagy kell írni. Az olvasó sem azt nem érzi, hogy esetleg túlvállalta magát a havi csücsök, s valami nagy dolgot akar befogni, amihez nincsen képessége, sem azt, hogy valami blőd apróság nyúlik ki 3-4 ezer leütésessé. Ízléses témaválasztás és nyelv jellemzi a darabokat, finom szellemesség, könnyed irónia.
Az írásokat Olajos Tamás érdekes és izgalmas fotói illusztrálják, s ha már itt tartunk, feltétlen el kell mondani, hogy a könyv kivitelezése mindenképp első osztályú: a borító, a tördelés (de még a papír is, amire nyomták), mindenképp olyan színvonalú munka, amire sokszor nemhogy az első, de még a sokadik kötetes szerzők is csak vágyakoznak. Zsebkönyvméret, vagy annál csak egy picit nagyobb, de elég egy pillantást vetni rá, és az ember mégiscsak sajnálja zsebre gyűrni
A kérdésre, hogy most akkor Béres Tamás pályakezdő író-e, vagy pályájában javában benne járó újságíró, a könyv amolyan is-is választ ad. Nyelvkezelése, szövegformálása, a történetek felismerése és tárcává strukturálása-konstruálása jobb képet mutat, mint nem egy kortársa első (második, harmadik stb.) regénye esetében. Velük szemben Béres pontosan tudja mi az, amit biztos kézzel tud vállalni, sőt, teljesíteni is. Ismerve néhány nyíregyházi egykori vezető közéleti újságíró gyűjteményes kötetét, azoknál Béres okosabb, stilisztikailag sokoldalúbb, és az olvasó intelligenciáját, azokkal szemben, egyáltalán nem sértő. Azt mondanám, újságíróként már a gyűjtemény, íróként pedig a nyersanyag, az alapanyag felmutatása a tét, mind tematikai, mind nyelvi értelemben, a készülődés, a készültség stációjának megmutatása. 
A könyv anyaga 2007 decemberével zárul — de a csücskök azóta is sorra jönnek a Nyíregyházán megjelenő Főiskolai Tükör hasábjain. Anyag van, lendület és lelkesedés pedig töretlen. Remélhetőleg Béres kötete szöveganyagának színvonala követendő példa lesz legalább a helyi újságírók számára, a könyv kivitelezése pedig mindenkinek.

(Antal Balázs)

Antal Balázs: 1977-ben született, Nyírszőlősön él. Iskoláit a Nyíregyházi Főiskolán és az ELTE-n végezte. Jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Phd-ösztöndíjasa. Kötete: Öreg (JAK-Kijárat, Budapest, 2003). A SZIRT elnöke.

Forrás: http://www.spanyolnatha.hu/

Vidéki szótár

Vidéki szótár

részlet

 

Ház. Mesélik, volt valaha egy ház. Nem egyházi, polgári. Nem politikus családé. Hétköznapié. Házas embereké. Volt gyermekük. Vidám család volt. Tele reménnyel, meg tavaszra két féldisznóval (matematikailag az ugye egy egész) a pince, ami nyár elejére mind elfogyott. Aztán utóbb a remény is. Egy kis faluban laktak. Ott volt a ház is. Ahogy mentek az évek, eltűntek a szomszédok, bementek a városba lakni. Oka mindenkinek volt. Vitték hát magukkal azt is. Lassan kihalt a falu, néhány család maradt csak. Jöttek rendszerek, jöttek polgármesterek. Hitegetők és hitszegők. Idegenek és környékbeliek. Mind akartak valamit, mind kértek valamit, adni mind elfelejtettek. Nem volt tehát könnyű a háznak megmaradni a nagy jövés-menésben, de a család nem adta fel: kitartott a saját porta és a saját jövőjük mellett. Egyik este (húsvét közeledett) épp Bárdosék mondták a híreket a tévében, a családfőnek nagy ötlete támadt: alig maradtak néhányan a faluban, de, hogy megéljenek, idehozza hát a népeket, nagy látványosságot csinál a faluban! (Jöhet hát a feltámadás!) Másnap a sógorral neki is látott, felújítottak néhány házat, kipofoztak néhány portát és részeget a kocsmából (jól jön a segítség!) és nekiláttak, hogy falusi turizmust csináljanak kicsiben, nagy hírveréssel. Segített, aki élt, leveleket írtak, interjút adtak és jött is a nép télen disznót vágni, meg pálinkát inni, ősszel vadászni, meg pálinkát inni, nyáron lovagolni meg pálinkát inni. Megörültek hát, lehet itt élet, szépen kicsinosodott a falu, meg a házuk is. Volt újra vidámság. Volt újra remény, még a pincébe is jutott belőle a féldisznók mellé. Hanem Magyarországon vagyunk, hát mondom a történet végét: híre ment — ugye —, hogy megint van biznisz a faluban, egyre több a kipofozott ház, meg tanya a környéken. Jöttek is vissza a régi tulajdonosok honfoglalást tartani, meg visszakapni a jussukat. Jött öreg, kicsi, nagy, asszony és férfi, ügyvéd és ügyvéd, hogy igazságot szolgáltassanak. Volt per meg sírás. Ajtócsapkodás és pofozkodás. Aztán ennek is híre ment. A tanyák újra eladósodtak, a szobákat a kutya se akarta kivenni, olyan kosz volt. Vége volt a mesének! Újra eltűntek az emberek a faluból, egy-két család maradt csak, néhány ház mutatta csak: itt élnek még. Aztán ők is meghaltak, elmentek meg kivándoroltak. Ők mesélik: volt egy ház. Volt egy család. A többit már ismerik…

Város. A város egy csók a téren. Egy galamb a kockakövön. Régi házak között kis utcák. A házakon kovácsoltvas erkélyek. Kopott zebra a foltozott úton. Színes falak és kenyérillat. Napsütötte árkádok és esőáztatta háztetők. Zúgó autók és légkalapács. Sűrű tömeg és rohanás. Hosszú sorok és várakozás. Megfogod a kezem vagy sem? Szerelem. Vágyakozás. Érzelmek és sok vad pillantás. A város este nevetés. Benne vannak a csillagok és a sötét. Fények és árnyak. Fiatalok az utcán, sokan, még többen, máskor százan. Techno zene, vagy utcazenész play backel egy százasért. Aláírást gyűjtenek valamiért. Tüntetés. Megmozdulás. Mozduljon meg valaki más! Nyitva van a nonstop? Ott mindig van bor és cigi. Az éjszaka hosszú. Hajnalban már csöndes. Ahogy a nap kel fel a házak között, megvilágítja a fákat és elsuhan a tó fölött, bebújik az ablakon, úgy mozdul meg minden sejt, felébredek és felébredsz. A város mindig más. A négy évszak, mint sminkmester úgy maszkolja újra meg újra. Télen porhanyós, meg kopott. Régi, megkopott. Karácsonykor aranyfényű. Télen morcos is vagy, ha nem alszod ki magad. Tavasszal virágba borul minden ága. A fény és az illat minden formája átjárja. Nyáron gyerekzsivaj tölti meg. A tóparton lángos és sült hal illata. A sör hideg, a bor is jól esik. (És Feca! Van jó borozó is, majd megmutatom!) Ősszel fesztiválok és bulik. Csókok és csókok. Évről évre más. Ódon falak mellett pláza óriás. Ábrándok és tervek. Megépült paloták és megújult emberek. Csak szökőkút nincs sok, néhányat azért találok. A város a család. A nő és a férfi. Apa és anya. Csajok és srácok. Pletykáló nyugdíjasok a padon, gyereket sétáltató anyukák. A város te vagy. A város én vagyok. Ami bennünk él belőle, végül emlékül úgyis az, csak az marad. A csók. A galamb. A kis utcák a régi házak között.

 

Megjelent a Spanyolnátha 2008 tavaszi számában 

http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2008-tavasz/22/krudy-teraszan/beres-tamas/1457/

Harmadik

Elkészült Záhorszki Mónikával közös sorozatunk harmadik darabja.003Vers_TeljesIllA vers szövege:

 

Béres Tamás: (201011142055) 

minden nap, megint ma is
fogadkozom, hogy ott leszek,
de el kell engedjem kezed,
ma is az összes érintés
utolsó, ahogy
bőrünk barázdái,
ujjlenyomatot hagynak
a másikon leheletem a szádon
suttogásom a füledben
nézésem a szemedben
amit tanítottam abból mi marad meg?
örökre a sejteké lesz?
lesz. s majd beleivódik…
egy szavam, ami dédapámé
is volt, te adod tovább,
száz év múlva (vagy több)
mint lánc, minden szeme
szerelmem a talpadhoz köt,
rajtam lépdelsz, rajtam állsz,
érsz magasra
mikor elengedlek
visszavárlak