Hírek kategória bejegyzései

Szentesi Élet: “Az egykori diák, Béres Tamás mesélt a Közgében”

Cikk a Szentesi Élet 2020. januári számában: Az egykori diák, Béres Tamás mesélt a Közgében 🙂

„A mese a gyermeki lélek lakatjához való kulcs”

Az Implom József Helyesírási Verseny Csongrád megyei döntőjén, miután a versenyzők számot adtak tudásukról, a Boros Sámuel Szakgimnázium és Szakközépiskola több programot is szervezett számukra. Január 16-án az iskola egykori diákja, Béres Tamás író, szociológus tartott előadást a mese eredetéről, személyiségfejlesztő és családi közösségépítő hatásairól. Cikkünket a Szentesi Élet 12. oldalán olvashatják.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
4. lapszám
Kultúra|39

(Forrás a Szentesi Élet 2020. januári száma / Szentesi Élet)

Megérkezett az Igric nagyi című mesekönyvem

Megjelent az Igric nagyi című mesekönyvem. 2019. október 5-én Napkoron tartottuk az első kötetbemutatót, ahol dedikálásra is sor került.

“Igric nagyi felvette kedvenc kék pipacsos otthonkáját és kiment az udvarra, megetette a kakast, a kilenc tyúkot, a három kacsát és a négy libát. Azok hangos kukorékolással, kotkodálással, hápogással, gágogással köszönték meg a reggelit, ki-ki a saját nyelvén.
Aztán Igric nagyi kalácsot sütött. Ünnepi kőttes kalácsot nyolc fonattal. Hiszen nagy nap volt. Vagy már említettem korábban? Különleges nap. A nyári szünet első napja. De azért is, mert Panni és Gyuszi, nagyi két legszebb és leg-leg-kedvencebb unokája érkezik hozzá.”

Béres Tamás tanulságos és sok humorral megírt meséje a generációk közötti kötelékek fontosságára hívja fel a figyelmünket, feltárja a helyi közösségekben, valamint családi hagyományokban és értékekben rejlő erőt. A történetet és a szereplőket Takács Viktória játékos és megható rajzai keltik életre.

Igric nagyi / Nyíregyháza, 2019. / Igrice Néptáncegyüttes / Almafa Kiadó / Szerző: Béres Tamás, Illusztrátor: Takács Viktória

Megjelent az Igric nagyi című mesekönyvem

Vidor Napló 2019 avorospostakocsi.hu-n

A VÖRÖS POSTAKOCSI FOLYÓIRAT FOLYAMATOSAN TUDÓSÍTOTT A 2019-ES VIDOR FESZTIVÁL ESEMÉNYEIRŐL. KÖZZÉTETTE GULLIVER NYÍREGYHÁZI KALANDJAIRÓL SZÓLÓ NAPLÓJÁT CSAKÚGY, MINT KÉT MÓRICZ-HŐS: A JÓ NYILAS MISI (ILLETVE MIHÁLY), VALAMINT A NAGYEVŐ KIS JÁNOS GONDOLATAIT.  A SZÖVEGEKBŐL KIDERÜL, VAJON SWIFT ÉS MÓRICZ ALAKJAI TALÁLKOZNAK-E A VIDOR-ON, S HA IGEN, MIT KEZDENEK EGYMÁSSAL…

(Gulliver: Karádi Zsolt; Nyilas Misi: Béres Tamás; Kis János: Gerliczki András)

A teljes szövegek A Vörös Postakocsi online felületén olvashatóak.

Írásaim Nyilas Misi hangján, de a mai kor szellemében twitter-bejegyzésekként íródtak:

9. nap:
Nyilas Misi twitterüzenetei a Vidorról

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 09:31

#nyilasmisivagyok #vidornaploavorospostakocsionlineon Ma van a nyár utolsó napja. Legalábbis a naptár szerint. Égető meleg már kora reggel. Nincs kedvem kikelni az ágyból. Tovább alszom. De aztán negyedóránként újra felkelek. Az iskolakezdés jár a fejemben. Vajon milyen lesz az első nap? A másodikról már nem is beszélve. A nyári szünetre feladott kötelező olvasmányt elolvastam, ahogy eminens diákhoz illik. #eminensdiákvagyok #légyjómindhalálig #zsigabácsi Még átolvasom a Légy jó mindhalálig-ról írott naplómat, apró javításokat végzek rajta. #márváromaziskolát #mavananyárutolsónapja #azőszszelelengedez

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 12:07

A reggelit kihagytam a hosszúra nyúlt reggeli láblógatásom miatt. Dél van. Már nagyon éhes vagyok. A Kossuth utca környékén több remek gyros-os is van, de s Sólyom utcai mindig jó választás, hanem a legjobb. Bevágok egy óriás adagot, dupla szalonnával. Remek diákebéd. #gyrosebéd #gyorskaja #teleahasam #madélbenindulanap

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 13:20

Édesanyám hívott, hogy otthon hagytam a tankönyveimet. (Upsz! Észrevették.) Nagyon meglepődtem. Feladják elsőbbségi csomaggal. Apám nagyon ideges volt, hogy hogyan lehet ilyen fontos dolgokat elfelejteni. Jeleztem neki, hogy ne aggódjon, az első héten úgyis laza a suli, ha mégis égető szükség lenne a könyvekre, tudom használni a padtársamét. Hacsak nem hagyta ő is otthon. #micsodadolog #majdnemsikerültelhagynomatankönyveket #desajnosnem #nyilasmisipakkotkap #remélemkajaisleszbenne #kolbászszagúleszazösszeskönyvem #indulasuliyeah

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 13:20

Peti, Csabi, Robi, Ádi, Jani, a kedvenc osztálytársaim is rámírtak a messengeren, hogy este fussunk össze a The Biebers koncerten. #thebiebers #dübörögaház #valamimástmégmondtamvolna

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 16:41

A Kossuth téren nagy a nyüzsi. Szombat van elvégre. Tömeg hömpölyög. Vásári komédiások a főtéren. Egy csíkos ruhás fickó lovacskás vitéznek öltözve nyomja. A gyerekek és a szülők is élvezik. Jókat nevetek rajta. Vicces. Vidoros. #vásárikomédiások #lovasvitéz #viccesutcaszínházgyerekeknek

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 17:05

A Korona Szálló előtt egy zsonglőr focilabdákkal játszik. Wowww. Miért nincs helye a magyar válogatottban? #labdazsonglőr #egylabdasepattanel #mindenféledolgokkalzsonglőrködik #ámulatbaejtőenügyes

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 20:16 Remekül sikerült The Biebers koncert. Jó hangulat. Remek dalok. Élőzene. Ismert dallamok. Yeah. Peti, Csabi, Robi, Ádi, Jani és én is nagyot tomboltunk. Aztán jött a Sunhine szülinapi buli. Dizsizés estig. Kivételesen tovább maradtam a városban. Még megcsodáltuk a tűzijátékot, az utolsó meleg nyári estén… Jó volt az idei Vidor. Jövőre, veletek, ugyanitt. #végetértavidor #nyárvégifesztiválnyíregyházán #jókedvvelindulazősz #nyilasmisivagyok