Megjelenés az Író Cimborák blogon
Ahogy közeleg a tél minden nap egyforma. Felkelünk, reggelizünk, majd leviszem Mancit sétálnia közeli parkba. A tévében is bemondták, napi három óra mozgás és friss levegő lassítja az öregedést. A tévében minden hülyeséget összehordanak, de ebben lehet valami, bár a vénség a fejünkre ült. Hosszú készülődés után indultunk. Már a lejutás is kész kaland. Ahogy kiléptünk a lakásból mindig háromszor kocogtatom meg az ajtót a lábammal. Ha így teszek, akkor soha nem lesz baj. Van, aki ezt babonának hívja, én inkább megszokásnak. Napi három étkezés, napi három óra friss levegő, három kocogtatás az ajtón, három lépcsőfokonként megpihenni. Tízévente három évvel fiatalodik az ember. Lehet benne valami.
Lassan baktattunk le a harmadik emeletről. Háromszor néztem vissza, hogy nem maradt-e nyitva az ajtó. Nem. Nem. Nem. Közben néztem az öreg társamat, könnyes lett a szemem. A hidegtől lehet. A lépcsőházban minden fordulónál megálltam, három emelet, három forduló. Mantráztam, három fok, megpihen, szuszog, majd minden egyes új lépést meg kell gondolni. Egyszerre léptünk. Együtt öregedtünk meg. Jól ismerjük egymás mozdulatát. Negyedóra alatt értünk le. Az órámra nézek, negyedóra, az háromszor öt perc. Ő is precíz típus, amikor bezárul a bejárati ajtó, minden alkalommal háromszor simítja meg, lehetne babona is. Én háromszor kocogtatom meg az üveget. Talán babona. Így szoktuk meg, így minden rendben lesz.
Jó reggelt! Jó reggelt! Jó reggelt! Miska a zöldséges visszaköszönt, háromszor bólintott. Már vagy ezer éve ismerjük egymást, de lehet, hogy háromezer is megvan. Ahogy közeleg a karácsony a narancsot, mandarint és banánt előre pakolja. Igazán jó illatuk van, már messziről megéreztem, megtöltötte az orrom. Bár én nem szeretem a gyümölcsöket, hármat szippantok a friss levegőbe.
A parkban kutyásokkal találkoztunk. Mindig van téma. Most a kutya időjárás volt. Minden felől ugatás, kórusban, három szólamban. Fújt a szél, szinte a húsig hatolt. Lógott az eső lába. Az egyik pocsolyában tükröződtek a rohanó felhők. Az emberek lefelé nézve siettek el mellettünk. Nem köszönt senki. Télen barátságtalanabbak a városlakók, mint nyáron. Biztos a szürkeség az oka. Minden évszak három hónap, mégse egyformák. Nem eszi meg a kutya a telet. Már a kutyák se olyanok, mint régen.
Nagy szél támadt, zsákszámra fújta le a színes leveleket a fákról. A kutyák beleugráltak. Mi csak néztük, butaság lenne ugrálni benne. Még fiatalkoromban minden levélkupacba beleugrottam, ma már nem. Ugorjon, akinek négy lába van!
Manci aznap este a szívéhez kapott, megfordult vele a világ, ájultan esett össze. Azt hittem itt a vég. Mindennek a legvége. Hármat gondoltam, háromszor csókoltam meg a homlokát, háromszor simítottam az arcát, háromszor öleltem meg. Ekkor hármat ütött a nagy ingás óra, háromszor dörrent az ég, felhők futottak a csillagos égen, árnyjátékot játszva a város felett.
Ahogy közeleg a tél közepe minden egyforma. Felkelünk, reggelizünk, majd leviszem Mancit sétálni a közeli parkba. A rádióban is bemondták, napi három óra mozgás és friss levegő lassítja az öregedést. A rádióban minden hülyeséget összehordanak, de ebben lehet valami, bár a vénség a fejünkre ült. Hosszú készülődés után indultunk. Már a lejutás is kész kaland. Ahogy kiléptünk a lakásból mindig háromszor kocogtatom meg az ajtót a lábammal. Ha így teszek, akkor soha nem lesz baj. Van, aki ezt babonának hívja, én inkább megszokásnak.
Író Cimborák blog / 2024. december
