I.

Gazdasági világválság. Nem értem. Illetve értem én, nagyon is, de nem szeretném érteni. Jobb volna, ha nem is létezne ilyen szó, hogy világválság. Ha nyelvújító lennék, vagy a Magyar Tudományos Akadémia nyelvésze, egyenesen kitöröltetném a szótárból, helyébe a világ-felvirágzás szót biggyeszteném. De mondjuk akár nyelvészeti rendeletben is közzé tehetnék a világ legnagyobb államai, hogy a világválság szót csak múlt idejû mondatban lehessen használni. Afrikai sámánok voodoo babát készíthetnének világválság felirattal és szurkálhatnák reggeltõl-estéig, hátha megszûnne. Értem én, nagyon is értem, hogy nem így mûködik a világ, de hát álmodozni csak szabad.
Gondolom, jól alszanak a tõzsdekrahhot kirobbantó bankárok, a pénz miatt csak nem fõhet a fejük, mert igen magas összegû végkielégítést kaptak, bár biztosan szégyellték magunkat. Ma már valószínû, valamelyik nagy pénzügyi cég szakmai tanácsadói székében ülnek, nagy fizetésért, lehetõleg nagyon csendben, jobb, ha egyelõre nem adnak tanácsokat.
Viszont alig gyõzik cserélgetni a benzinkutak ártábláit a tulajok, mert hétrõl-hétre csökken az üzemanyag ára, nem értem, hogy van ez, ha válság van? Illetve értem, én…, de, ha nem érteném is, jó volna így. Azt viszont, nem tudom, hogy, ha a korábbi benzináremelések megrázták a kereskedõket, iparosokat és az egekig drágult a kenyér, a tej és mindenféle termék, akkor a mostani benzinárcsökkenés (lassan 80 forinttal olcsóbb az üzemanyag, mint fél éve) miért nem hat pozitívan a kenyér ára és osztogatják szinte ingyen a pékek. Értem én, hogy a villany és a gáz drágul, de mégis…
Áron bátyám közben a térdét csapkodja, s nagyokat nevet és bosszankodik egyszerre azon, amit az újságok írnak. Írnak válságról és áremelkedésrõl, csökkenõ benzinárakról és tõzsdeindexekrõl, egyszóval minden a világot mozgató fura dologról, amihez semmi köze, és mégis köze van. Csapkodja a térdét, még jó, hogy nem az én arcomat paskolja, mint régen, s közben a fülembe dünnyögi, hogy „…látod pajtikám, mit ír az újság?” Én meg mondom, hogy „…látom, látom!” Persze, hogy látom, de olvasni még nem tudok, minek, ha ilyen hatást vált ki, gondolom. „Nézzed, nézzed, olvassad, és a felét se hidd el, a másik fele meg megõrjít! Itt írják, hogy világválság lesz!” csap az arcomra egy nagyot, s a képembe tolja az újságot, és látom azt a rémisztõ szót, olyan hosszú és annyi sok benne az á betû, hogy megrémiszt. Nézem, nézem és megfogadom, hogy sose tanulok meg olvasni, jobb az úgy mindenkinek…

II.

„Furcsa egy állam ez az Amerika, hogy már egy gyümölcsös nevû is lehet elnök! Hát nem látnak ezek a szemüktõl?” – néz rám értetlenül Sanka néni a zöldségesnél. Én mondom, hogy az a barack, nem az a barack, bár úgy néz ki, de úgy ejtjük, hogy barak(k). „No az se jobb, az se idéz szép emlékeket!” – vonja össze a szemöldökét, s néz Ferire, a zöldségesre, aki bólogatva csomagolja tovább a körtéket. „Mondom én! Ugye, Ferike?” – néznek össze egyszerre. „Még az is lehet, hogy ötvenhatban vándoroltak ki az õsei Kisvárdáról, vagy innen a megyébõl, ki tudja, még talán szegrül-végrül rokon is!” – erõsíti meg saját nézeteit, s közben Feri bólogatva csomagolja tovább a körtéket. „No, de Sanka néni, ne bosszantson már, hát ez az elnök fekete bõrû, hát, hogy lehetne már megyénkbeli?” – nézek rá. „Ja, hát nem az az õsz hajú, filmszínész lett az elnök?” – teszi csípõre a kezét. „Nem, nem filmszínész, John McCain és õ lett volna a legöregebb USA-elnök, ha nyer.” „Öreg, vagy nem öreg, csinyosabb volt az! Mit értesz, te, fiam, a politikához! No, adjon Ferikém egy csomó feketeretket, meg fél kiló körtét, ha már olyan szépen kínálja!”- legyintett az eladó felé, s kacsintott rá kettõt: „…alkudjuk meg az árát! Elvégre is nem vagyunk mi elnökök, igaz?”