Megérezte, hogy történni fog valami. Azt még nem tudta, hogy mi is az a valami, de érezte, hogy az életét változtatja meg. Egy kicsit elszenderedett a félig besötétített szobában, hátrahajtotta a fejét a fotelban, pihenni, aludni próbált. A kisgyerek felszisszent, megremegett ő is, odanézett, semmi baj, csak rosszat álmodott a baba, s aludt tovább. Odalépett a gyermekhez, egyik kezével megfogta a kiságy rácsát, s kisfia fölé hajolt. Megsimogatta arcát, betakarta, elrendezgette, megigazította a kiságyban lévő plüss játékokat. Csend volt a házban, egy légy zümmögött valahol, körbenézett a szobában, hátha meglátja, de csak a hangot hallotta.
A kutya ugatni kezdett az udvaron, majd a többi kutya is az utcában, hallani lehetett, ahogy a távolban a többi állat is ordítani kezd, egyre hangosabban, a zsivaj egy idő után emberi kiabálással is vegyült. Az asszony odalépett az ablakhoz, s a félig lehúzott redőny apró résein kilesett az udvarra, de nem látott semmit. Hunyorított a szemével, hátha úgy többet lát az udvar, az utca, a település fényeiből, a távolban rohanó árnyakat, embereket látott csak, semmi különös. Mintha a hangok máshonnan érkeznének, vagy csak úgy önállóan léteznének. Feltámadt a szél, egy suhintással leszakított egy halom levelet a kertben álló diófáról, s az ég is más színű lett, halványabb fény jutott be a szobába, minta valami eltakarta volna az eget.
A ház csöndjét a folyosó nagy ingaórájának egyetlen kongása törte meg. A szerkezet még a üknagyapjáé volt, aki a századelőn Erdélyből vándorolt ide, a Dunántúlra, ahol családot alapított és hosszú évtizedeken át a közeli város legfelkapottabb órásmestere volt. Az ingaóra kongására megremegett a asszony és a gyerek is felszisszent újra, de tovább aludt. A szomszéd szobában kicsapódott az ablak és huzatot csinált, ami leverte az asztalra tett vázát, benne a nyáron szedett száraz virágokkal.
Szaladt volna, hogy becsukja az ablakot, de ekkor a háta mögött nagy robajjal betört a hálószoba ablaka és vörösen izzó iszap, sár és víz mocskos elegye tört be a helyiségbe. A hideg sár mindent beborított, s lendülete azonnal ellökte az asszonyt, a kiságynak esett, a gyerek felébredt, az anya rémülten fogta meg a csecsemőt, kivette az ágyból és magához ölelte, a folyosóra igyekezett, de közben a sár tovább zúdult a házba, mint ahogy süllyedő hajón tör be a víz a fedélzetre, az asszonyt hol, az egyik irányba lökte, hol a másikba, a folyosóról is feléje folyt az iszap, majd térdre rogyott, s feltápászkodott, ekkorra már mindene vörös volt, csak a gyermeket védte, testével takarta. Lába, kezei elzsibbadtak, fájtak az ütközéstől, s a víz marni kezdte a testét, miközben egyre jobban fázott. A folyosó közepéig jutott, a nagy órához, ekkor még egy hullám tört be a lakásba és az asszonyt a ház falának tolta, a fejét beütötte, elájult.
Az utcán a sárlavina moraja, zúgása mellett emberi kiabálások, az állatok ordítása, vonyítása hallatszott, minden vörösben izzott, a fák, a házak, az autók, még az ég is a város felett.
A tűzoltók csak másnap jutottak be a házba, hogy megnézzék a károkat, ahogy beléptek, egy asszonyt találtak a folyosón, egy ódon, gazdagon intarziázott álló, ingaórába kapaszkodott, a mélybarna színűre pácolt fát körbemarta a vörös iszap. A tűzoltók intettek a mentősöknek, együtt tolták odébb a ruha-, fa és bútordarabokat, hogy a nőhöz jussanak, ahogy odaléptek megszólalt az ingaóra, kilencet ütött, s valahol a belsejéből halk gyermeksírás hallatszott.