Gyula bácsi felhúzta a redőnyt a hatodik emeleti lakásában, onnan belátta az egész belvárost, tompa morajlással éledt a forgalom hajnalban, elcsoszogott a konyháig, bekapcsolta a rádiót, sajtos pirítóst reggelizett langyos tejjel, hétvégente főtt tojást is főzött, olyankor egyszerre hármat is, egyet reggelire evett, egyet vacsorára, egy maradt vasárnapra; most csak a pirítóst kívánta, sonka nélkül; amikor megette eszébe jutott, hogy paradicsomot is akart enni, de elfejeltette, tanácstalan volt, de aztán a hűtőhöz ment és mégis kivette a paradicsomot, megmosta, felszeletelte, sót, borsot szórt rá, visszaült a kis asztalhoz, megette, egymás után rágta el a szeleteket, kell a vitamin is ebben a korban, gondolta, ahogy evés közben a park fáit figyelte, tavasszal már szép zöld a hatalmas park a panelházakkal körülvett udvarból nézve, de még átlátni az ágak között, látni, ahogy Szabó néni átcsoszog a parkon, a piacra megy, korábban mint szokott, a nyitásra odaér; látni, ahogy Ferkó a szomszéd lépcsőházból leviszi a szemetet, most ért haza a gyár esti műszakjából, egész nap aludni fog; látni, ahogy Sebestyén hadnagy leviszi a kutyát sétálni, körbenéz, hátha ismerőst lát, körbenéz újra, fel a panelházak ablakaira, hátha valaki figyeli, hátha valakinek elkapja a tekintetét és int, valaki látja akkor, hogy még él, jól van, minden rendben, korán kelt és levitte a kutyát levegőzni, ahogy kel a nap, aztán ebéd után, aztán meg este is;

az egyik kiálló antennára, ahol dolgukat végezve bepiszkítják Fekete néni erkélyét, az pedig hiába hessegeti őket, újra visszajönnek, pedig már színes szalagokat is kötött az erkély korlátjára a karácsonyi girlandokból, hogy megijessze a madarakat, semmit sem ér; látni, ahogy Szemerei Luca tereget a 7-es lépcsőház kis franciaerekélyén, belátni a nappaliba, minden fal zöldre van festve, lelkes környezetvédő, nem vesz eldobható pelenkát, így fél éves kisfiára minden reggel pelenkát mos, ma már nem mos senki pelenkát, legalábbis alig hallani ilyet, gondolja Gyula bácsi, de tulajdonképpen mindegy is, mindenki azt csinál, amit akar; látni, ahogy Szabó Petike, aki itt nőtt fel a panelek között, aki most már harminc vagy harmincöt éves, a franc tudja, gondolja Gyula bácsi, Petike, most indul a rendőrségre, ahol hadnagy lett, vagy őrmester, jóvágású fiú, de a lányokkal nem volt szerencséje, egyik sem viselte jól a rendőrmunkáját, összevissza időbeosztás, sok ügyelet, egyszer meg is lőtte egy tolvaj a kis csatorna mellett egy légpuskával, jutalmat, hősi oklevelet és egy kézfogást is kapott a főkapitánytól, Petike mindenkinek segít, ha rendőrségre tartozik az ügy…, Gyula bácsinak is messziről köszön, Gyula bácsi akkor szalutál, Petike legyint, aztán együtt nevetnek az egészen, de hamar felnőttél Petike, mondja Gyula bácsi, Péter, Gyula bácsi, Péter, mondja, Petike, de te nekem mindig Petike maradsz, fiam, ’tök’ mindegy ki mit gondol…; Gyula bácsi elmosogat, felhangosítja a rádiót, hat órakor híreket mondanak, állva, csendben hallgatja végig, csökkent a koronavírussal fertőzöttek száma, a megyében még van húsz eset, hatan haltak meg tegnap…, felszisszen, mind idős, beteg ember…, felszisszen, visszahalkítja a rádiót, az ablakhoz megy, kinyitja, bejön a város zaja, a szél zúgása, az emberek hangja, betölti a kis konyhát a hang, Gyula bácsi beleszippant, elhúzza a függönyt,

tiszta zöldben, mint egy manó, megigazítja a sapkáját, felül a biciklire, munkába indul, felnéz az égre, esni fog, a D lépcsőház hatodik emeletén, a kis konyhaablakban meglátja Gyula bácsit, összeakad a tekintetük, Pityu int, Gyula bácsi felemeli a kezét, hozz valami levelet ma, Pityu, gondolja magában, úgy gondolja, mintha kiáltaná Pityunak, az meg vissza, hogy vinnék én, ha jönne…, ezen nevetnének, de nem így történik végül; Gyula bácsi visszahúzza a függönyt, felöltözik, úgy dönt lemegy a kis garázsboltba Ilikéhez, hogy egy kiflit és egy tejfölt vegyen, azt enne vacsorára, most kell megvenni, amíg el nem kapkodják, Ilike majd kihozza neki a kiflit meg a tejfölt bolt elé, mert most be nem mehet a vészhelyzet szabályai miatt, lecsoszog a lépcsőn, két emeletenként megáll, kilép az udvarra, feltámad a szél, erőszagú levegő csapja meg, felhők jönnek, eső lesz, sietni kell, mégis lassan, óvatosan, lépked át a parkon, vigyázni kell, az egyik lába könnyen kifordul, hetvenkilenc éve viszi, ahová kell, Gyula bácsi csoszog, a park közepén megáll, felnéz, biztos sokan látják most, figyelik fentről, hogy még él, jól van, minden rendben, korán kelt és boltba megy, ahogy mindig… körbenéz, hátha valakinek elkapja a tekintetét, egy fejbiccentés még belefér, mielőtt tovább indulna…