Péter egy napja már gyengélkedett, amikor a bankban bejelentette a fiókvezető, hogy mindenkit tesztelnek koronavírusra, Péter harmincegynéhány év alatt sosem volt beteg, „munkába járni kell, az első az ügyfél, a második, hogy a feladat el legyen végezve, aztán jöhet a család…” mondta magában, a digitális ügyintézéssel még több a papírmunka mint előtte, sok a stressz mostanában, kimerül a nap végére, ez a tavaszi fáradtság, gondolta…, aztán, amikor két nap múlva megjött az eredmény, a főnök a biztonsági őrrel ment a pultjához és suttogva kérte meg, hogy szedje össze a dolgait, gyorsan, beszélniük kell, de ne bent, inkább menjenek ki az épület elé, ott közölte vele, hogy pozitív lett a tesztje, menjen haza, legalább két hétre, vegyen ki szabadságot, vagy menjen táppénzre, (Pétert kiverte a víz, szoborrá dermedt), a főnök otthagyta, azzal bement az épületbe, mindenkit hazaküldött és fertőtlenítették a helyiségeket, Péter ezt a facebookról tudta meg az elégedetlen ügyfelek kommentjeiből, az egyik kolléganője még egy sms-t is küldött neki: „ezt jól megcsináltad, kiesett egy nap, köszi”, Péter hívta telefonon Lacit, a pénzügyről, hogy lemondja a heti kosármeccset, meg sörözést, de nem vette fel neki, Messengeren annyit küldött neki, hogy „nem merek veled beszélni, nehogy belekeveredjek valamibe…, gyógyulj meg!”, kerek szemmel olvasta az üzenetet Péter, aztán köhögni kezdett, bár nem kapart a torka, de úgy érezte ezek után fog, aztán erősödött a gyengeség a karjaiban, szédült, inkább lefeküdt a kanapéra, lassan elaludt…, sötét volt, késő este, amikor a tévé zúgására felébredt, éhes volt, vajas kenyeret vacsorázott paprikával, de nem esett neki jól az étel, mindent elpakolt a hűtőbe és a város fényeit nézte a konyhaablakból, a pislákoló lámpákat, a rohanó autókat, a látványt az autók búgó morajlása, a szél sziszegése festette alá, majd hallgatta, ahogy a szomszéd Maros a fiával ordít, aztán a feleségével, majd a házmestert szidja…, lehúzta a redőnyt, a nappaliba ment, ahol elővett egy régi családi fotót, könnyes szemmel nézte a képet, fáradtan feküdt le, a telefonján rákeresett a „gyógymódok a koronavírusra” meg a „a koronavírus tünetei” kifejezésekre, de pár perc után elaludt…, hajnal négykor kelt, elővette a kis bőröndöt, ruhákat pakolt bele a szekrényből, fogkefét, fogkrémet, meg pipere cuccokat, a fotóalbumot, ami a kezébe került, felöltözött és lepakolt az autóba, még a szomszéd Julikának se köszönt, pedig az lelkesen integetett neki az ablakból, Péter nem vette őt észre, gyorsan hajtott ki az utcából, keresztül a városon az autópálya felé, fel az M7-re, majdnem dél volt már, amikor behajtott a füredi faházuk elé, a kertben nagy volt a fű, a gaz, a lakatok kinyitása is vagy negyed órába telt, nagy sóhajjal lépett be a pókhálós házba, már vagy egy éve nem járt itt, pedig volt, hogy minden hétvégét itt töltöttek a családdal, barátokkal…, lepakolt a nappaliban és bort töltött magának, kiült a teraszra és a fodrozódó vizet, a nádas zöldjét, az ég leírhatatlan kékjét és a déli part árnyait figyelte, miközben a bort kortyolgatta, kezében a felesége és kislánya fotóját szorongatta, azt mondogatta magában, mormolta, ismételgette, „én vagyok a hibás”, ha egészségesebben élnek, kevesebb stresszel és többet költenek az orvosokra, vagy még megpróbálnak újabb gyógymódokat minden más lett volna, nem vitte volna el őket a rák, a felesége a kislány elvesztésébe betegedett bele, bárcsak ő is rákos lett volna, folytak a könnyei…, a szomszéd utcában kiáltozó gyerekek hangja után nézett, „mit keresnek ezek itt, biztos ők is itt töltik a karantént”, felállt a székből, lenyírta a füvet a kertben, felsöprögetett, rendet tett a házban, takarított, a helyére rakott mindent, meg-megállt, amikor egy-egy tárgyról valami régi emlék jutott eszébe, minden tárgy, minden zug hordozott valami emléket, mindenütt a kislányát vagy a feleségét látta…, késő esete volt már, amikor befejezte a munkát, észre se vette, hogy beesteledett, átöltözött, a maradék pohár bort is megitta és a kikötőbe ment, leverte a lakatot a Szép Júlia láncáról, beugrott a hajóba és beindította a motort, tíz perc alatt a Balaton közepére ért, csend ült az estre, a víz simogatta a hajó testét, meleg tavaszi éj volt, tiszta, csillagos éggel, a hold erősen világított a Péter kezében lévő fotókra…, másnap reggel a rádióban élőben jelentkezett az operatív törzs, Dr. Müller Cecília Györgyi, országos tisztifőorvos 32 új esetet és 16 halálesetet jelentett be; Péter egyik statisztikában sem szerepelt…