Aranyász Zita kiállításának megnyitója

Hírek

Városi Galéria, Nyíregyháza, 2023. december 15. (péntek) 18:00

Megnyitóbeszédet mondtam Aranyász Zita Intenzív című kiállításának megnyitóján, a nyíregyházi Városi Galériában, 2023. december 15-én.

…részlet a kiállításmegnyitó szövegéből…

Az intenzív elsődleges jelentése nagy erővel, odaadással végzett munka. A gazdálkodásban olyan eljárás, melyet a területegységre jutó nagyobb ráfordítás és nagyobb hozam jellemez. A művészetben, fizikában erős, éles jelentéssel jelenik meg.

Pontosan kell fogalmaznom. Élesen. Nem elnagyoltan, jól körülhatárolhatóan, pontosan behatárolhatóan.

A teremben bárhová nézek tiszta formákkal, erős színekkel, intenzív üzenettel megfogalmazott, megalkotott struktúrákkal találkozom.

megnyitó közben

Aranyász Zitával és műveivel, alkotásaival közel egy évtizede találkoztam először, majd inspiráló, modern, a befogadót egyből megragadó, elgondolkodásra késztető alkotásai azóta is meghatározó elemei az alkotótársaival közösen rendezett kiállításoknak is. Az az erő és játékosság, ami Zita képeiből, installációiból áradt, az inspirált arra, hogy 2019-ben közös munkára kérjem fel, amire igent mondott, így születhetett meg 2020-ban az a novelláskönyv, mely az ő grafikáival már szinte – ha zenei szakzsargont használnék – négykezes alkotássá lett. Ezúton is köszönöm a közös munkát! A Zöldségeskönyv, novelláskötethez készült illusztrációs sorozat alkotásait jelen kiállításon is ajánlom szíves figyelmükbe.

Zita alkotásai inspirálóak. További alkotásra késztetnek. Önkifejezőek és nem állnak meg a puszta, a művész által eltervezett üzenetnél, annál mindig eggyel többet adnak. A művész megtoldja még egy vonással, egy plusz színt, egy plusz eszközt, egy plusz matériát, egy plusz dimenziót visz az alkotásaiba.

Aranyász Zita a Zöldségeskönyv kiállított grafikái előtt és a kötet…

Nem tudok elmenni az Aranyász Zita által használt színvilág mellett. Vibráló világban élünk. Vibrál a testünk, rohanunk, a tévében villódzó reklámok, gyorsan beszélő műsorvezetők, hadaró rádiószpíkerek, push up üzenetek a telefonon, pattogó fények az utcán, körbevesznek bennünket. Van-e időnk észrevenni ezeket? Vagy csupán beülnek a testünkbe, beszívódnak a bőrünkön át, a retinánkon keresztül? Oly módon lesznek részeseink, hogy észre sem vesszük. Aranyász Zita grafikái intenzívek, élénkek, meghökkentően erősek ugyanakkor nem rohanunk el mellettük. Meg kell álljunk előttük, odahúzzák a tekintetünket, meg akarjuk érteni, kiragad bennünket a rohanásból és a művészet erejével tölt fel, élmény ad. Ez a művész igazi tehetsége, hogy befogadóvá teszi a laikus műkedvelőt is.

(…)

“…Zita képei – alkotói gondolatait vibrálóan tükrözik vissza: reakció, endorfin, ritmus, gyorsaság, energia, precizitás, felszabadultság, frissesség, fókusz, erő, pulzálás, intenzitás. INTENZÍV.”

Megyei Príma városi különdíj

Hírek

2023. október 27-én este ünnepélyes keretek között a Szabolcs-Szatmár-Beregi vármegyeháza dísztermében rendezett gálaesten adták át a XVII. Vármegyei Prima Díjakat. Magyar irodalom kategóriában én is jelölt voltam. Megtisztelő és köszönöm a bizalmat! Nyíregyháza megyei jogú város különdíját vehettem át.

(Fotók: Trifonov Éva, Gazdag Mihály)

A költészet számtalan világot nyit meg

Hírek

Kelet-Magyarország / szon.hu / 2022. április 11. / A KÖLTÉSZET NAPJA 2022. / A FIATALOK ÉS AZ IRODALOM… “Kamaszként nehéz irodalmi nyelven érzésekről beszélni a kortársak előtt.”

A kezdeti izgatott duruzsolás lassan elül. Vannak, akik a telefonjukon, mások a jegyzetfüzetükben, mappájukban lapozgatva keresik legújabb, felolvasásra szánt verseiket, prózáikat, megint mások még nem készültek fel arra, hogy megosszák írásaikat, így megilletődött kíváncsisággal hallgatják a többieket. Egy biztos, a Nagy Zsuka költő és Béres Tamás író vezette Kamasz Teraszon mindenki szóhoz jut. A találkozókon bármiről beszélhetnek, a lényeg, hogy merjenek megnyílni. 
– Nagyon fontos, hogy minden közösségben, így Nyíregyházán is legyenek olyan szakmai műhelyek, csoportok, foglalkozások, ahol a fiatalok összejöhetnek és együtt gondolkodhatnak. Ennek kiváló terepe a Kamasz Terasz, ahol a líra, a próza mezsgyéjén elindulva az általános és középiskolások megoszthatják a kortársaikkal, milyen problémák, kérdések foglalkoztatják őket, kibeszélhetik magukból az érzéseiket akár hétköznapi, akár irodalmi nyelven. Azt gondolom, hogy a művészet – és elsősorban az irodalom – olyan közvetítő közeg, amely segít megnyílni, megismerni önmagunkat, képet kapni arról, más milyennek látja a világot, és rájönni arra, hogy bizony van, aki hozzánk hasonlóan szemléli azt, tehát segít barátokat találni – fejtette ki Béres Tamás, akivel a legutóbbi találkozó előtt volt időnk néhány mondatot váltani. 

Különleges atmoszféra 


– A foglalkozásokon generációk találkoznak, hiszen mi, akik középkorúak vagyunk, olyan értékeket adhatunk át a fiataloknak, amik számunkra fontosak, s amiket mi a művészetben, az irodalomban találtunk meg a versek és a próza által. A tizenéveseink pedig azzal, hogy saját vagy az iskolában hallott alkotásokat hoznak, elkezdik használni ezeket a Kamasz Teraszon és az irodalom­órákon megtanult elemeket. 
– Legalább ilyen fontos, hogy itt hónapról hónapra épül egy közösség, egy önálló művészeti formáció. Az ide látogató fiatalok közül többen publikálnak irodalmi lapokban, alkotnak művészeti csoportokban. Sok tehetséges gyerek jár hozzánk, mi pedig gondozzuk és formáljuk a talentumukat. A művészet tehát olyasfajta terápiás, érzelmi „aduász” a kezünkben, amit át tudunk adni, és hiszünk abban – mert tapasztaljuk –, hogy a fiatalok fogékonyak rá: vannak, akik kevésbé ösztönösen, egyszerűbb formában, mások rutinosabban használják az irodalmi eszközöket. Értéket teremtenek itt a teraszon, a poketközösségben, a városi rendezvényeken, a közösségi oldalakon, mindenhol, ahol jelen vannak, és ez a lánc folyamatosan bővül, hiszen a felolvasásaikra eljönnek a barátaik, osztálytársaik… 
– S bár az irodalom intim dolog, mégis erősíti egy kicsit az alkotó exhibicionizmusát az, hogy ezeket a bensőséges gondolatokat kifeszíti egy paravánra és megmutatja magát. Felnőttként sem mindig könnyű kiállni mások elé és felvállalni, hogy verseket, prózákat írunk, s azokban elhelyezzük és kiadjuk magunkat. Tinédzserként pedig még nehezebb irodalmi nyelven érzésekről beszélni a kortársak előtt. Csodálatos érzés, hogy amikor a fiatalok felolvassák az írásaikat a foglalkozásokon, hallani egy olyasfajta befogadó csöndet, ami egészen különleges atmoszférát teremt ennek az egésznek – magyarázta az író. Béres Tamás szerint minden művésznek van felelőssége abban, hogy milyen irányba vezeti a közönségét. 
– Ilyen tekintetben mi is felelősek vagyunk azért, hogy ezeket a fiatalokat az általunk fontosnak tartott művészeti, társadalmi értékek felé tereljük. Azt szeretnénk, ha olvasnának, kikapcsolódnának, sokat nevetnének, elgondolkodnának a világon, ha mernék magukat kritikusan szemlélni, ha megosztanák egymással a gondolataikat. S ha nem is utazhatnak el mindenhová, tudniuk kell, hogy az irodalom, a költészet számtalan világot és lelket nyit meg, ehhez pedig nincs más dolguk, mint leemelni a polcról egy-egy kötetet. 

Borítókép: A foglalkozásoknak a megyei könyvtár ad otthont | Fotó: Csáki Alexandra / FORRÁS: WWW.SZON.HU

Kétezerhuszonkettő-nullakettő-huszonkettő

Hírek, ,

Esős, szeles téli este volt. Egy szakállas, szemüveges, csapzott hajú, csuromvizes ballonkabátot viselő férfi lépett be a nagyváros huszonkettedik utcája közepén álló kis bolt apró ajtaján. A hörgő, robajló autók hangja egy pillanatra beszökött a csendes üzletbe, amikor kinyílt az ajtó. Az ajtón kopott felirat: OPEN UNTIL 22. A férfi sóhajtással nyugtázta, hogy nyitva van a bolt. Huszonkét perccel huszonkettő előtt. Az üzlet a 0202-es számú bérház földszintjén állt, már 222 éve, a Mnogodva család tulajdonában, eldugva a többi villódzó feliratú shop között.

– Jó estét! – mondta a szakállas férfi. Erre egy kelet-európai arcvonású, idős asszony állt fel a pult mögül.
–’Estét, Uram! – vette fel a szemüvegét, majd tekintetével követte, ahogy a férfi fekete ballonkabátjáról végicsöpögött az esővíz a szürke csempére, a bejárattól a pultig.
– Miben segíthetek, hát? – kérdezte az asszony.A férfi körülnézett, mintha azt figyelné, hogy hallja-e még valaki. Az asszony felé hajolt, aki erre hátra lépett két lépést. A férfi intett az asszonynak, hogy jöjjön közelebb. Az biccentett a fejével, jelezve, hogy nem megy, mondja így is, amit akar.
– A számokért jöttem. – mondta a férfi suttogva. A nő felhúzta a szemöldökét.
– A számokért? – kérdezte.
– Igen, amit megrendeltem a múlt héten, az interneten – mondta.– Nekünk nincs internetes shopunk… – mondta az asszony. A férfi a kabátja alá nyúlt, elővette a telefonját, keresett rajta valamit, majd a nő felé fordította a kijelzőt, rámutatott.
– Itt, ezen az oldalon. Azt írják, ebben a boltban lehet átvenni a rendelést. A mai napon, kettő után – mondta a férfi, izgatottan, majd megtörölte a bepárásodó szemüvegét. A nő ekkor meglátta a férfi szemeit. Szivárványszínű szemek, amikben apró pillangók röpködtek. A férfi gyorsan visszatette a szemüvegét. Az asszony úgy gondolta, bizonyára káprázott a szeme. Megnézte a telefon kijelzőjén látható e-mailes visszajelzést.
– Rendben. Értem – elgondolkodott.
– Várjon csak! Valóban van itt egy csomag Önnek! – mondta az asszony, majd kutakodni kezdett a pult alatt és előhúzott egy barna dobozt, rajta egy kettesekkel teli vonalkóddal, alatta egy keresztnevével.
– Ez az én nevem. Ez az! – mondta a férfi.
– Tessék! – mondta a nő és a férfi elé tolta a dobozt – Nem kell fizetni, már rendezve van! – tette hozzá.A férfi izgatottan bontotta ki. Benne színes kettesek, gondosan, egyesével becsomagolva. Sorban kipakolta a pultra. 2, 2, 2 és 2 és 2, 2. A férfi ujjával mutatta a sorba rakott színes számokat és felolvasta:
– Kettő, kettő, kettő…, kettő, kettő és kettő. A mai dátumhoz kell még két nulla is! – mutatott a számokra férfi.
– Ah, igen! – mondta az asszony
– A két nulla, az ajándékba lesz. Azért nem kell fizetni!Majd a pult mögötti polcokhoz lépett. A férfi most nézett körbe az üzletben, ahol mindenféle számok sorakoztak a polcokon, ezerféle méretben és színben, ám ketteseket nem látott sehol. A nő a legfelső polcról levett két közepes méretű nullát és a hiányzó helyekre tette, a kettesek közé.
– Így ni! Ez pont ide illik! – mondta az asszony. Majd a fejét csóválta. – Ritka az ilyen! Rég nem láttam ehhez hasonlót. Évek óta nem vett senki ketteseket. Ki is fogytunk a készletből…, már vagy két éve.
– Köszönöm! – mondta hálásan a férfi – Így ki tudom rakni a mai dátumot, pontosan.
– Örülök! – mondta az asszony.A férfi végigsimította a kezét a számokon. – Kétezerhuszonkettő-nullakettő-huszonkettő… – suttogta, majd óvatosan visszacsomagolta a dobozba a ketteseket és nullákat, a kabátja alá tolta, hogy védje az időjárástól. Biccentett az asszony felé, majd sietve távozott.

Huszonkét óra volt. Az asszony bezárta a bolt ajtaját, majd rendet pakolt a pulton. Ekkor vette észre, hogy egy szürke kettes ott maradt az asztalon. Közelebből megnézte. „Kiegészítő darab” – olvasta a vésést. Sebaj, gondolta, kétszáz év múlva még hasznát vesszük. Ezzel betette a kettest a legalsó fiókba a végtelenjelek mellé.