Ki vagyok én? – Kamasz terasz

Nagy Zsukával már egy éve lesz a jövő hónapban (2018. júliusában), hogy nagyon lelkesen tartjuk a nagyon lelkes kamasz író és költőpalántáknak a Kamasz terasz című foglalkozást a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban minden hónap első szerdáján. Egyre többen vannak, egyre ügyesebb fiatalok írnak egyre ügyesebb alkotásokat, amelyekkel hamarosan találkozhat is a nagyközönség az egyik helyi folyóirat hasábjain. A 2018. június 7-ei Kelet-Magyarország címlapján rólam közöltek egy fotót, amint éppen koncentráltan figyelem az épp felolvasó alkotókat, a cikk szerint arról beszélgettünk Ki vagyok én? – mármint az alkotók… Arról és sok minden másról is… A fotót okulásul itt teszem közzé…, “legközelebb mosolyogva fogok koncentráltan figyelni a olvasó írókra, ha már címlap…” 🙂

AZ ÉV IFJÚSÁGI ÍRÓI KÖZÖTT…

Idén is a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapokon adták át 2016-os Az Év Gyerekkönyve Díjakat a budapesti Vörösmarty téren. A nyíregyházi Kalapos Éva és Béres Tamás is szerepel az év ifjúsági írói között.

A 12 év felettieknek szóló kötetek közül a Jelen! – Kortárs ifjúsági novellák című antológiát választották a legjobbnak, amelynek anyagát Dávid Ádám, a Móra Kiadó szerkesztője és Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke válogatta – közölte a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY).

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával kiosztott elismerésekről, így az Év Gyerekkönyve Díjakról öttagú szakmai zsűri döntött, amelynek Bánfi Csilla, a HUBBY elnökségének tagja, Révész Emese művészettörténész, Varga Betti irodalomkritikus, Herédi Károly, a Híd folyóirat szerkesztője és Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) alelnöke volt tagja.

A Jelen! antológia kapta tehát a HUBBY Év Gyerekkönyve Díjat ifjúsági kategóriában, szerzői pedig – köztük a nyíregyházi Kalapos Éva, aki a Mátó és Béres Tamás, aki az Apám illata című novellájával szerepel a kiadványban – az Év Írója Díjat kapták, ifjúsági könyv kategóriában a kötetben megjelent írásaikért.

Példaképek találkozója a Kossuth-ban

a201703_kg_001Márciusban a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnáziumban tartottunk előadást, fiatalokkal beszélgettünk munkánkról, a tehetség szerepéről. Saját életutunkon keresztül mutattuk be, milyen lehetőségeik vannak a diákoknak, ha humán tehetséggel rendelkeznek. A bemutatkozó kerekasztal-beszélgetésen Béres Tamás író, Dr. habil. Minya Károly nyelvész (Nyíregyházi Egyetem), Dér-Rutkai Vivien televízós műsorvezető (Kölcsey TV), Gaál Tamás műsorvezető (Retro Rádió), Nagyidai Gergő színművész (Móricz Zsigmond Színház) és Mikita Eszter újságíró, televíziós a201703_kg_002szerkesztő (NYTV) vett rész.

A program keretében a diákcsoportok a tanév során látogatják meg a példaképeket, bepillantanak a munkájukba, további gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek.

Jelen! – kötetbemutató Nyíregyházán

2jelen20170126_banner1016. január 26-án (csütörtökön) Nyíregyházára látogatott a Jelen! – ifjúsági novellák antológia szerkesztőgárdája és több programot is tartott, így középiskolásokhoz is eljutottak. A délelőtti programon először a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban tartottak lyukas órát a végzős gimnazistáknak, ahol a diákok részleteket adtak elő az antológia novelláiból, illetve a szerkesztők, szerzők beszéltek az alkotói folyamatról, majd kötetlen beszélgetésen kérhettek tanácsot a fiatalok az írás, szerkesztés, könyvkiadás folyamatáról. A programon részt vett Dávid Ádám, a MÓRA kiadó szerkesztője, Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Kalapos Éva Veronika és Béres Tamás írók.

Ezt követően a Krúdy Gyula Gimnáziumba látogattak az írók, ahol a 10. osztályban tartottak rendhagyó irodalom órát, illetve mutatták be a Jelen! című antológiát.

Délután a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében került sor a kötetbemutatóra, illetve a “Fiatal írók szemével a világ” alcímet viselő programon a Jelen! antológiában szereplő írások témaválasztásáról, az írói és szerkesztői munkáról, illetve a fiatalokat érdeklő témákról is szó esett.

Az eseményről, illetve az eseményekről készült képek itt tekinthetők meg…

Elsőhelyezésem a városi ’56-os fotópályázaton

56_fotokiallitas_dijatado002Megelevenednek az 1956-os forradalom nyíregyházi helyszínei azokon a különleges képeken, amelyeket péntek délutántól láthatnak az érdeklődők a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Az intézmény 1956 szelleme címmel hirdetett fotópályázatot és a beérkezett pályaműveket ki is állították. A beérkezett munkákat egy szakmai zsűri minősítette is. A legjobb alkotásokat – a zsűri szerint – Béres Tamás készítette.

Hosszú létrán mászik egy férfi a városháza tetejére, hogy lever56_fotokiallitas_dijatado003je a vörös csillagot, egy másik fotón pedig éppen lehull a gyűlölt jelkép a zöld irodaházról is, mindez a megyeszékhely mai látképével kombinálva. A hatvan évvel ezelőtti eseményeket montírozták össze a legtöbben az 1956 szelleme című fotópályázatra. A képek ötletesek és elgondolkodtatók. Béres Tamás mindezt azzal egészítette ki, hogy montázsait a közösségi média oldalain is elhelyezte.

A zsűri szerint Béres Tamás képei voltak a legjobbak, de a pályázatra érkezett összes alkotást kiállították a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Több mint 10 pályázó több tucat képét lehet megtekinteni az intézményben. Csutkai Csaba, a szakmai zsűri egyik tagja azt mondta, azt kérték a pályázóktól, hogy úgy idézzék meg az 1956-os eseményeket, hogy az a ma emberének is beszédes legyen.56_fotokiallitas_dijatado001  


 

 

 

Forrás: www.nyiregyhaza.hu
A cikk forrása a nyiregyhaza.hu-n