Megérkezett az Igric nagyi című mesekönyvem

Megjelent az Igric nagyi című mesekönyvem. 2019. október 5-én Napkoron tartottuk az első kötetbemutatót, ahol dedikálásra is sor került.

“Igric nagyi felvette kedvenc kék pipacsos otthonkáját és kiment az udvarra, megetette a kakast, a kilenc tyúkot, a három kacsát és a négy libát. Azok hangos kukorékolással, kotkodálással, hápogással, gágogással köszönték meg a reggelit, ki-ki a saját nyelvén.
Aztán Igric nagyi kalácsot sütött. Ünnepi kőttes kalácsot nyolc fonattal. Hiszen nagy nap volt. Vagy már említettem korábban? Különleges nap. A nyári szünet első napja. De azért is, mert Panni és Gyuszi, nagyi két legszebb és leg-leg-kedvencebb unokája érkezik hozzá.”

Béres Tamás tanulságos és sok humorral megírt meséje a generációk közötti kötelékek fontosságára hívja fel a figyelmünket, feltárja a helyi közösségekben, valamint családi hagyományokban és értékekben rejlő erőt. A történetet és a szereplőket Takács Viktória játékos és megható rajzai keltik életre.

Igric nagyi / Nyíregyháza, 2019. / Igrice Néptáncegyüttes / Almafa Kiadó / Szerző: Béres Tamás, Illusztrátor: Takács Viktória

Vidor Noir (2019)

Telt ház előtt léptünk fel 2019. augusztus 28-án a Bencs Villában. Vidor Noir, irodalmi paródiaest, Móricz Zsigmond bűvöletében. (balról jobbra: Kürti László, Kulin Borbála, Csabai László, Pregitzer Fruzsina, Karádi Zsolt, Gerliczki András, Oláh András és Béres Tamás) / Fotó: www.szon.hu – Dodó Ferenc

A háttértörténet:

1933 tavaszán furcsa és megmagyarázhatatlan bűnesetek rázzák meg Nyíregyháza álmos hétköznapjait. A nyomok a megbecsült írófejedelemhez, Móricz Zsigmondhoz vezetnek. Valóban köze van a bűnesetekhez? Netán egy másik titokzatos bűncselekmény-sorozat álcázása történik épp? Vagy valaki rá akarja terelni a gyanút. A városi csendőrség fiatal nyomozója, Beressy Tamás százados belebonyolódik az ügy szálaiba, mindenhol akadályba ütközik, ám ekkor (pont jókor) érkezik vissza rozoga Citroënjén tíz év után Párizsból a tapasztalt Karády őrnagy, aki kezébe veszi a dolgokat. Lassan fölsejlenek egy titokzatos, veszedelmes, nyalánkságokkal teli, megdöbbentő, ámulatba ejtő bűnöző sziluettjei, ám a történet végül nem várt fordulatot vesz…
A nyomozati kihallgatáson az ügybe nagyon-belekeveredő írók, A Vörös Postakocsi és a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle szerzői, akik a korabeli alkotók hangján szólalnak meg…

(#vidorfesztival2019nyiregyhaza)

KI ÉS MITŐL ÍRÓ AZ ÍRÓ? Elmélkedédés Béres Tamás íróval / interjú a nyiregyhaza.hu-n

„Találkozzunk 2 percre!” című rovatunkban érdekes, ismert és elismert embereket, formációkat mutatunk be, valamennyien nyíregyházi kötődésűek.

Óh hányszor találkoztam olyan, már több kiadott könyvvel is rendelkező íróval, aki azt mondta: „nem nevezném magamat írónak”. Fordítottja is van a nem egyszeri esetnek; sokszor készítettem úgy interjút, hogy beszélgetőpartnerem valós publikálás nélkül írónak nevezte magát. De akkor ki és mitől is író az író? Erről is beszélgettem Béres Tamással.

„Úgy gondolom, hogy ez egy hosszú folyamat, aminek még én is az elején járok, keresem az utam, keresem a hangom… De talán akkor válik valaki irodalmi, művészeti értelemben is íróvá, később szépíróvá, amikor olyan írások kerülnek ki a kezei közül, amik megérintik az olvasót, ha el tudja mesélni azokat a történeteket, pillanatokat, amelyek mindannyiunkkal megtörténnek, de elfelejtjük őket, vagy hétköznapivá, szürkévé válnak. Az író ezeket a pillanatokat színezi újra, tölti meg élettel, alakítja egyedivé, különleges mesévé… Ez a feladat, illetve a kíváncsiságom motivál az írásban arra, hogy keressem az új kihívásokat és témákat.”

Az írás része identitásának – na ettől lett Tamás író! Véli, vélem én is. Írónk Szentesen született, érettségi után nagy vágyakkal érkezett Nyíregyházára. Itt végzett magyartanárként, majd a szociológia szakot is kipipálta Debrecenben. Első diplomája után kezdett el dolgozni a nyíregyházi felsőoktatási intézményben, most is ott dolgozik pr-referensként. Persze mellette sok mindent csinál – a helyi irodalmi életet és az irodalmi rendezvényeket igyekszik felpezsdíteni társaival.

„2008 óta szervezem az irodalmi programokat a Vidor Fesztiválon és pont 10 évvel ezelőtt jelent meg Csücskök című novellákat, esszéket tartalmazó kötetem. Azóta folyamatosan érkeznek az újabb írásaim A Vörös Postakocsi folyóiratban, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében, melyeknek munkatársa is vagyok. Olvashatók prózáim a Kalligram, a Bárka, a Partium hasábjain. 2015-ben Apám illata című novellámat beválogatták a Jelen! című, a Móra Kiadó által megjelentetett kortárs ifjúsági novellákat tartalmazó antológiába, a kötetért szerzőtársaimmal ifjúsági kategóriában 2017-ben megkaptuk a HUBBY – Az év írója díjat. Egy éve Nagy Zsukával a megyei könyvtárban középiskolásoknak Kamasz Teraszt, azaz irodalmi foglalkozásokat vezetünk.”

Tamás most egy különleges, gasztronómiai ‘füveskönyvön’ dolgozik, valamint megjelenés előtt áll egy, az ‘álmok világába repítő’ mesekönyve és egy gyermekvers kötete. Mindig is érdekelték az emberek, a gyermeki lélek – így írásaiban a vágyak, a játékosság, a humor és a családi kapcsolatok játsszák a főszerepet. Apaként és íróként is szeret gyerekeknek, gyerekről írni. Úgy véli, nagy játék ez, de annál nagyobb feladat, felelősség is.

(Rutkai-Dér Vivien www.nyiregyhaza.hu)

https://www.nyiregyhaza.hu/ki-es-mitol-iro-az-iro-elmelkedes-beres-tamas-nyiregyhazi-iroval-2018-11-18

A nyíri részeg – irodalmi vidorgás

A 2018-as VIDOR Fesztiválon A Vörös Postakocsi és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle szerkesztősége ismét közös paródiaestet szervezett. Az augusztus 28-ai, a megújult Bencs Villában tartott műsort Krúdy Gyula születésének 140. évfordulója tiszteletére rendezték. 
A teltházas esten három Krúdy Gyula-relikviát, így a velőscsont, a vörös postakocsi és a nők témáját dolgozták fel a szerzők az előre kiválasztott írók, költők stílusában. A magyar irodalom klasszikusai eddig publikálatlan verseikben és kisprózai alkotásaikban vallottak például Krúdy halhatatlan asszonyairól éppúgy, mint az őt híressé tevő velős csontról.

Az íny- (és nevetőizom) csiklandozó est írói és előadói: Béres Tamás, Csabai László, Karádi Zsolt, Kürti László valamint Oláh András. Az est női díszvendége Jenei Judit színművésznő volt. Az estet Karádi Zsolt rendezte.

Az estről többek között Béres Kristóf  készített művész-hangulatfotókat.

(Vidor Fesztivál 2018. A Móricz Zsigmond Színház szervezésében.)