2007 ősze óta jelentkezik negyedévente Nyíregyháza művészeti, tudományos, közéleti periodikája A Vörös Postakocsi. A folyóirat idei téli száma ezúttal a „Csak fiúk és lányok. Elég az.” alcímet kapta. (A lapszámbemutatón ott jártunk. / LITERA.HU)

A február eleji lapszámbemutatóra a helyi Művészben, a Móricz Zsigmond Színház kamaraszínház-termében került sor. A terem zsúfolásig megtelt, mutatva, hogy a művészetnek és az irodalomnak itt a keleti szélen is egyre inkább erősebb és újraformálódó közönsége van. De hadd kezdjem ott, ahol véget ért a nap: a város egyik kultúrkocsmájában, stílusosan a Nyíri Fészek étteremben, amolyan hangulatos, IV. osztályú krúdys étteremben, a nyíregyházi piac mellett, ahol a helyi specialitások (napkori almapálinka és rántott disznóköröm) társaságában fesztelenül eshetett szó irodalomról, művészetről, közéletről, fiúkról és lányokról. Elég az. Elég az, hozom fel a lap alcímét, mert olykor nem is kell több. Elég, ha van egy közösség, amely láthatólag megbecsüli tagjait. AVörös Postakocsi körül egyre erősebb mag alakul ki, amelyet mára elfogadott a város és a régió, az ország is felfigyelt rá, s az itt születő művészeti értékeket keresi is.

A bemutató alkalmával másodszor (most volt két éves a Postakocsi) osztották ki a szerkesztők által alapított művészeti díjakat, amelyet idén is három szerző kapott meg szépirodalom, kritika és tanulmány kategóriában. Az ünnepélyes pillanatokat Kádár Judit irodalomtörténész fellépése előzte meg, aki a gender-kutatáshazai szakértőjeként mutatta be a téli lapszám erősen anya–nő-feleség központú írásait. A program végén a Móricz Zsigmond Színház egyik új egyfelvonásosát mutatták be, a nagyszínpadról kisszínpadra hozva Pozsgai ZsoltNaplópók című darabját. A színdarab a pályakezdő Móriczot a Négyessy-szeminárium hallgatói közé ülteti. Ötletes és sok humorral kecsegtető helyzetjáték kerekedik ki abból, ahogyan egy légtérbe kerül Ady, Móricz, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kosztolányi és Babits. Látják a saját jövőjüket, saját tragédiájukat és vágyaikat vetítik ki az egyetlen női szereplőre (Elefánt Olgára), aki mindnyájuk múltbéli és jövőbeni múzsája is egyben. Az ember keres és talál, nőket és férfiakat. Elég az! A Vörös Postakocsi és a Móricz Zsigmond Színház együttműködése nem új keletű: az elmúlt években a lap paródiaestekkel jelentkezett a VIDOR fesztiválon saját tehetséges házi szerzői mellett Spiró Györgyöt és Grecsó Krisztiánt is játékra bírva.

A Vörös Postakocsi téli számának Útirány rovatában (Ez így genderileg rendben van? alcímmel) a női és férfi testekről szóló tanulmányokat (D. Tóth Judit, Takács Miklós, Liktor Eszter és Czomba Magdolna) Nagy Zsuka parafrázisai vezetik be, a test szemináriumán (akár csak a Négyessyre várakozó Nyugatos költők) Pilinszky, Weöres, Tóth Erzsébet, Kiss Judit Ágnes testei szólalnak meg. („A nő a nagy teremtő. / A teremtés szobában. / És a férfi odakoppint álmában. / Menne árnyékszékre veled. / Beszakadna ládika tested. / És egyszerre két este lenne. / Az egyik játszana. /A másik festve lenne. Neked.”) Az Anya-Nő-Feleség alcímet kapó Forspont rovatban kötöttebb műfaji kategória nélkül egy klinikai szakpszichológussal készült interjú, és egy fiktív blogbejegyzés is található, egy terhes nő önvallomása ikerterhességéről, őszinte és mély gondolatok. Mondanám, hogy tipikusan női téma, de elolvasva az írásokat, az motoszkál bennem, hogy az anyák mitől bírnak férfierővel, s mitől maradnak mégis nőideálok, mindenesetre az írásokat olvasva hajlamos az ember elkalandozni női és férfi szerepek változó társadalmi megítélésének irányába, s mumusnak kikiáltani a világképünket formáló közösségeket és a médiát, amit aztán mi is formálunk, s fogyasztjuk szűrés nélkül, generálva ezzel egy valószínűleg hamis, mű nő- és férfiideált, hogy aztán e kreált divatot követhessük, de ez így a huszonkettes csapdája, örök körforgás, s nem látni, hogy ennél a kutya a farkába harapott esetnél, hol kezdődik a kutya feje és hol ér véget a farka. De elkanyarodtam… Jó úgy olvasni művészetről, irodalomról, hogy elfelejtem, hogy erről olvasok, örülök a humornak és találékonyságnak, amit például a rovatok nevei hoznak, jól illenek a lap címéhez, s az alkotók kihasználják a lap hátsó, belsőborítóját is, ahol étterem- és ételkritikával (Krúdy nyomán ez Nyíregyházán kötelező!) jelentkezik a helyi Lumnitzer nővér, a Hasas Pasas.

A bemutató után egy nappal újra betérek a fent említett kocsmába, ahol letisztult egyszerűséggel dobja elém a pincér az étlapot, utal rá, hogy rántott körmöt egyek, sört nem is ajánl, hozza, majd magamra hagy. Táskámban A Vörös Postakocsi téli száma, előveszem, már a borító is sokat mondó, fiúk és lányok, nyári ruhában, mintha buszra várnának, sorban állnak, az egyik a lap alján kényelmesen elheveredik a homályos földön. Csak fiúk és lányok. Arctalanok, arcuk lesatírozva, bármelyikünk lehetne, talán az a jó testű, ott középen az én vagyok, vagy lehetnék. A hátlapon egy sorompó leengedve, előtte egy kutya ugrándozik, hallom, ahogy csahol, akár egy fiatal filozófus kutyája is lehetne, aki vidáman ugatja a srácokat a túloldalon. A kutya mindenit! – gondolom. Közben megjön a köröm, megeszem, a sör jó, elég az! S a címlap sarkára téved a tekintetem, egy tizennyolcas karikára. Mi okból, ez itt? A lapban fedetlen női testek? Trágár beszéd? Hol van? Keresem, vannak itt fotók női mellekről, de azok csak bábuk, próbababák és városi szobrok részletei, de mellek azok! Ezért a karika? Aztán rábukkanok a szövegek között egy blogkritikára, a testmódosításról (fajtái: (megint tanultam valamit!) body modification, body alteration, body-mod) s az írott szöveg illusztrációjaként egy férfi fallosz testékszerekkel, hoppá!, ezért hát a figyelmeztető piros kör. (Az asztalon is köröm. Már, ami maradt belőle.) Fizetek. A pincér az ajtóig kísér, gondolom a szolgáltatásban ez is benne van. Az utcán egy csapat fiatal rohan el előttem, vagy húszan vidáman hógolyóznak. Csak fiúk és lányok. Elég az.

Forrás: www.litera.hu
A cikk eredeti helyen itt olvasható: www.litera.hu